
A BTS első napjának délelőttjén a hazai gyógy- és élményfürdők kilátásairól, esélyeiről, a piacra vitelükkel kapcsolatos tennivalókról hangzottak el prezentációk. Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke nyitóelőadásában hangsúlyozta: nemcsak a pénzügyi és gazdasági válság hatásaira, de a változó fogyasztói szokásokra, az új szegmensekre és változó keresleti tendenciákra reagálva zajlik a hároméves marketingstratégia frissítése, és már most megkezdődtek a 2011-es egészségturizmus témaév előkészületei. Az itthon.hu honlap például az itthoni szolgáltatóknál elérhető terápiák betegségtípusok szerinti keresését teszi lehetővé, továbbá orvosi menüponttal is gazdagodott. Felhívta a figyelmet most készülő új egészségturisztikai stratégiára is, melynek megalkotásában a szakma aktív részvételére számítanak.
Kovacsics Imre, a Spa Hungary Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója a fenntartható és üzletileg is sikeres fürdőüzemeltetés műhelytitkairól beszélt. Ehhez jó koncepcióra felépített, következetesen pozícionált élményfürdők megteremtésére van szükség. Ilyen, unikális attrakciójuk lesz például a két hónap múlva nyíló, székesfehérvári műemlék Árpád-fürdő, melyet Magyarország első elitfürdőjeként kívánnak pozícionálni, s melynek megcélzott vendégköre a munka utáni kényeztetést kereső menedzserréteg. Ennek igényeihez igazítják majd a legkülönfélébb szolgáltatások mellett a nyitva tartást is: a délutáni nyitást és a hajnali zárórát.
Indra Dániel, a KPMG tanácsadója a gyógy- és élményfürdők megvalósíthatósági tanulmányai során szerzett tapasztalataikra alapozva foglalt össze megszívelendő tanácsokat a jövendő fürdőfejlesztőknek, kitért a régiós versenytársak kínálatára, valamint a Spa Finder legújabb, 5000 céget megkérdező felmérése alapján kirajzolódó, legfrissebb gyógyturisztikai és wellness keresleti trendekről adott áttekintést.
- Turizmus Panoráma Bulletin -